Könnyekből igaz gyöngy - rajzom, rajzom, mondd meg nékem...
Rajzom, rajzom, mesélj nékem..
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Asszonyképző, egy jurtában, ahol a többiekkel együtt, részt vett egy asszony. A rajzokról szólt a beszélgetés, és ő megkérdezte, mit gondolok, vajon a hat éves fia miért rajzol csak fekete-fehérrel. Elgondolkodtam, de hirtelen nem tudtam mit mondani, így kértem egy kis időt. Miközben tovább beszélgettünk, egyre csak azon járt az eszem, miért rajzolhat egy gyerek fekete-fehérrel, kerülve a színeket, és azt találtam mondani, hogy lehet, ez a fiatalember valamit szeretne fekete-fehéren tudni, nincs-e a családban valami, ami nincs kimondva. Az asszony hallgatott, hirtelen nem jutott eszébe semmi, majd a nap végén elmesélte, hogy volt egy második gyereke, aki csecsemő halálban meghalt. Annyira megviselte, hogy akkor, ő, úgy tudta ezt feldolgozni, hogy nem beszélt róla a nagyobbiknak. Nem beszéltek a halálról, arról, hogy mi történt a kis tesóval. Azt javasoltam, üljenek össze anya, apa, és a gyermek, és készítsenek egy oltárt, ha van fénykép a kicsiről, tegyék ki, és beszélgessenek erről, mi történt, és búcsúzzanak el közösen tőle. Közeledett a Karácsony, és ez tökéletes időszaknak bizonyult erre, úgyhogy a család összeült és megtörtént a búcsúzás.
Következő év február elején levelet kaptam, egy hatalmas szívecskés rajzzal, ami olyan színes volt, amennyire csak lehet.
“Megkezdődött a színes rajzolás”.
Azóta eltelt pár év, a gyerek fiatalemberré cseperedett, és minap küldött nekem egy rajzot. Ha létezik siker, hát akkor ez AZ. Örömmel vettem át a rajzot, amelyiket nekem rajzolta, naná, hogy farkasos, kiemelve, hogy sötét éjszaka van rajta.
Köszönöm, Matyi, ezt az élményt, még ha te nem is olvasod, amit írtam, hiszen még nem vagy fészbukos.
Az Asszony, aki végig ment a poklok poklán a gyász idején, gyász tanácsadónak készül, és biztos vagyok benne, hogy a legjobbat fogja kihozni magából.
Ez a történet nem rólunk szól, hanem magáról a történetről. Arról, hogy a ki nem mondott dolgoknak mekkora súlya lehet, de ha megtörténik a kimondás, “leesik a súly a térből” - így szoktam fogalmazni, teljesen érzékelhető. Arról szól, hogy a gyerek szavak nélkül elmondja, amim benne leledzik. Rólunk szól, szülőkről, hogy vesszük-e a bátorságot arra, hogy szembe nézzünk a valósággal, annak érdekében, hogy a helyére kerüljenek a dolgok. Arról szól, hogyan lehet a könnyekből igaz gyöngyöt varázsolni.
