A búcsú, amely méltósággal zárja le az életet.
Ahogy eltávolodtunk a természettől, úgy vesztette el a jelentőségét a szertartás, az átmenet ünnepe, úgy távolodtunk el ettől a tudástól, melyet a ciklikusság megélése adott.
Ahogy a cseresznyét nem lehet augusztusban leszedni, úgy például a szülésnek is meg van az ideje. Ahogy a termést csak beérés után lehet betakarítani, úgy a változó kornak is meg van az ideje, rendeltetése. Nem áll rendelkezésünkre végtelen idő egy-egy életszakaszban, és ezek nem visszahozhatóak.
Kislány állapotunkból átlépünk a női létbe az első holdazás által, és amint azt tapasztjuk is, ebből nem lehet visszatérni, ha mégis megtörténik, az természetellenes.
Megfeledkeztünk ezekről az átmenetekről, ezért szükség van arra, hogy az élet körforgására emlékeztető szertartások, módszerek visszakerüljenek az életünkbe.
A Hét Kapu szertartás© vagy Hét Kapu módszer© egy olyan folyamat, amelyben a legegyszerűbben megtapasztalhatjuk a meghatározó életpontokat, amelyeket magától az Élettől kapunk, meghatározzák egész életünket, és arra emlékeztetnek, hogy van egy sorsunk, van egy nagyobb, aminek részei vagyunk.
Arra emlékeztetnek, hogy az élet vendégei vagyunk.
Arra emlékeztetnek, hogy a valódi, nem ember általi beavatásokat is kiadtuk a kezünkből. Az összeset, amely itt fel van sorolva. Intézményektől, a jogtól, számunkra ismeretlen irányzatoktól, a legkülönfélébb spirituális tanítóktól szomjazzuk a mindenféle beavatásokat, miközben itt van a kezünkben a megoldás.
Mindegyik kapu egy beavatás, amelyet nem embertől kapunk, hanem valami nagyobbtól, független vallástól, hitvilágtól, bármitől.
Minden teremtést pusztulás előz meg, amelyből újjászületik valami új. Minden halál után élet következik, és minden életszakasz egy kis halál, amelyet egy új életszakasz követ.
Azoknak ajánlom a Hét Kapu Módszerét©, akik valamilyen témában el vannak akadva és nem tudnak továbblépni.
A módszer alkalmazható egyéni és csoportos foglalkozásban is, ahogy én is alkalmazom egyéni konzultációkon, elvonulásokon, az Asszonyképzőben©, és a Napszarvason is.
A módszer tanulható, erről bővebben itt tudsz olvasni:
A Hét Kapu Módszere© nem egészségügyi és nem pszichológiai módszer, nem célja betegségek kezelése, művelése nem tartozik az egészségügyi, sem a pszichológiai tevékenységek körébe.