Tudatos házassági felkészítő

Nem csak egy esküvőre készültök – egy életre.

A csángó mitológia szerint három nagy beavatás létezik az életben: a születés, a házasság és a halál, ezért ezekhez kötődnek a legfontosabb szertartásaink.

Azoknak szól, akik úgy döntöttek, hogy egymás mellett elköteleződnek, akik egy közös, kölcsönösségi alapokon, lelki, testi, szellemi vállalkozásként szeretnének házasságra lépni.

A felkészítésről

A felkészítés vallási hovatartozástól független, a házasságot, mint egy család tartóoszlopa, rend – szerben vizsgálja, és erősíti meg.

A rendbe beletartozik mindkét fél származási családja, hiszen amikor összekötjük az életünket, tudatosan vagy tudattalanul hozzuk magunkkal a szülők, nagyszülők és családtagok történeteit.

Hozzuk saját előző kapcsolataink tapasztalatait, sőt gyermekeinket előző házasságokból.

Közösen megállunk, átgondoljuk, számot vetünk a múlttal, lezárjuk, amit le kell zárni, és megnevezzük azokat a dolgokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jól tudjunk működni egy elköteleződött párkapcsolatban.

Közösen megkeressük a létrejövő házasság lehetséges csapdáit, és azokat a dinamikákat, amelyek elménkkel nem láthatóak számunkra.

Beszélgetés, egyéni és közös gyakorlatok, eddig ki nem mondott szavak és mondatok mélyítik el a kapcsolatot ezen a napon.

Hogyan tudunk megelőzni vitákat, veszekedéseket patchwork családok esetében, emlékeztetve magunkat arra, hogy nincs jó és rossz döntés, csak következmény.

Lehetőség van arra is, hogy a pár izzasztókunyhóban tisztuljon meg a menyegző előtt, ebben az esetben csak nekik szól ez a szertartás.

Visszajelzés

„Hálásan köszönjük a felkészítést a házasságunkra ❤ Nem is tudtuk, hogy ekkora szükségünk volt arra, hogy kimondjuk egymás felé a félelmeinket, az elvárásainkat, az aggályainkat a közös élettel kapcsolatban! Csodálatos, könnyes pillanatok részesei lehettünk, amikor feloldódtak a gátjaink ❤ A régi családi értékek felelevenítésével még jobban elmélyült bennünk az összetartozásunk fontossága ❤ Hálásan köszönjük Babi a felkészítést, azt hogy ilyen erős alapot fektettünk le a segítségeddel, amire bátran felépíthetjük családunk várát.”

– F.G.

← Vissza a menyegző szertartáshoz
JELENTKEZEM FELKÉSZÍTÉSRE