Asszonyképző - Az út, ami hazavezet

Mély volt. Az Asszonyképző még mindig a mindennapjaim része, még mindig dolgozik, még mindig pörög . Ott áll mögötte, adja az erőt. Forrás, amiből merítek. Bevillannak képek, felismerések, mondatok, vagy csak az érzés, ahogy ott ültünk egy körben, együtt. S újra és újra emlékezem: része vagyok a körnek. Része vagyok a körnek. Kaptam az erőt, s most adom tovább. Új értelmet nyert az „átadási lánc”. Fontos lett… hogy honnan jövök. Merre tartok…. Miért csinálom… Elindított. Az Asszonyképző elindított. Amit addig éreztem, sejtettem, beindította. Már nem tehettem meg tovább, hogy nem cselekszem. Tennem kellett a dolgomat. Elkezdeni hagyni, hogy felszínre jöjjön, törjön az erő, aminek addig csak kerestem a formáját, hogy hogyan csináljam. Végre nem a Hogyan lett a fontos, hanem a cselekvés. Lesz ami lesz alapon. S hagyni, hogy alakuljon. A Hogyan még ma is alakul. De az Asszonyképző (s akikkel ott együtt vagyok, egytől egyig) ott áll mögöttem, minden női körben, minden dobolásban, amit adok. Miközben formálódok, formálódik a Hogyan. (Az Asszonyképző nem dobkör, a dobbal való munka az én dolgom volt, amiben megerősített. S mindenkinek azt adja az Asszonyképző, ami neki kell. Nekem az ERŐt.)"

John Doe

"Mostan megírom a házi feladatom, hogy mit hozott nekem az Asszonyképződ. Először is: köszönöm, hogy befogadtál a csapatba! Az asszonyközösség nagy erőforrás nekem. Mertközösség vagyunk és nem csak időnként összeverődő asszonynépség. Köszönöm, hogy akkor lehetettem ott, és ott lehetettem , amikor valóban éreztem a hívást. És mégsem voltam elhajtva! Két fronton folyik bennem a munka. Egyik fronton magamon dolgozom, és a másik fronton is, közben készülök arra, hogy kiárasszam magam embertársaim felé. És csodálatos módon ez a két folyamat egyszerre történik. Egy-egy jó kérdéseddel mindig meg tudtál lökni, hogy kijöjjek a saját örvényemből. És felfigyeltem arra, hogy milyen fontos dolog, és mennyit segít egy jó kérdés. Azóta kérdezni tanulok. Jók az eredményeim. Aztán értékes könyveket ajánlottál nekem, melyek most olvasok, és nagyon sok mély fájdalmat kihozott belőlem. Felismeréseket a sorsommal kapcsolatban. És mondhatom, hogy egészen megváltoztatott, nem csak engem, hanem az egész környezetemet is. Külön köszönöm, hogy a foglalkozásokon kívül is volt energiád, türelmed, hogy „rám figyelj”. Nehéz pillanatokban hihetetlenül fontos volt, hogy felém fordultál, amikor megszólítottalak. Ilyen hozzáállást nem sok vezetőnél tapasztaltam eddig, bár tudom, hogy vigyáznotok kell magatokra, mert aztán az ülésen kívüli impulzusok nagyon gyakran szét tudják cincálni az embert. És holnap istenni kell – magadért is, a kapcsolatodért is, a családodért is, az emberekért is….Az utóbbi Asszonyképző után született írásaim tartalmukat illetően is, és mélységüket illetően is az általam oly nagyon kívánt irányba mozdultak el. A párkapcsolatom összeomlott és egy új szintre lépett, melyen most stabil. Nem tudom, mit csináltam volna „nélküled”, és azon tapasztalások nélkül, melyeket a kurzusaidon szereztem! Valószínűleg ment volna az egész a levesbe! A gyerekeimmel másképpen beszélek, másképpen bánok. Függetlenné teszem őket, akinek eljött az ideje, és megtartom, aki még „rászorul”. A nagyokat megterheltem a saját magukért való felelősség súlyával. És bízom bennük, hogy megcsinálják a maguk dolgát! Külön kiemelném, mert volt rá fülem, vagy inkább szemem, hogy tanításod nem egy verbális információ átadás csak, hanem ott van a levegőben a tartalom lényege. Nem is csoda, hogy sokan nem bírják, vagy jól megborulnak, mivel az élethazugságainkat érinti meg – legtöbbször szavak nélkül. Látom azt is, mióta ráfigyelek a munkádra, hogy –az élettől már megszokott módon -, időnként felkélnek tudatos és tudattalan zavaró tényezők az Asszonyképző körül. Alapvetően nagyon bosszantó ez a tény, mivel az ember lánya szeretne valami jót teremteni, és időnként úgy érzi, hogy kurvára egyedül marad ezzel a szándékával, amikor dől a tudattalan fos a nyakába…Tényleg a legjobb megoldás ilyenkor hallgatni."

A. (Anya, blog író, őszinte útkereső)

Mit tesz egy gyógyító, ha szerelésre van szüksége? Elmegyen egy másik gyógyítóhoz. Csakis olyanhoz, akit hitelesnek tart, akiben megbízik, akinek társaságában és vezetésében el tudja magát engedni. Női dolgokban teszek másokért, női dolgokban kérem mások segítségét, ha nékem van elakadásom az úton, vagy csak egyszerűen továbbtanulásra támad igényem. Így ültem be hát Babi barátnémhoz, aki ügyes szigorral kezeli a léketestvérséget, s kezel azonosként mindazokkal, kik velem együtt keresik lelkük kigombolásának lehetőségeit. Mindig mondom, madarat tolláról, vezetőt csoportjáról… Olyan leányok-asszonyok körében ülhettem minden alkalommal, akik biza hiányoztak két alkalom között eltelő időben. Akikkel jó volt kapcsolatot tartani a privát élet mindennapjaiban is. Levélben, személyesen egyaránt. A tanítások rengeteget segítettek. És nem feltétlenül annak szájából hangoztak, akitől vártuk. Néha elég volt egy szó, egy jel, egy kulcsmondat, egy jól elhelyezett megnyilvánulás valamely résztvevő felől. A tapasztalatok kútjának megnyitója Babi volt, a tartalmakat a kút fenekéről azonban ki-ki magának hozhatta fel. Ebben rejlett a megértések és a gyógyulások ereje, mélysége, hatásfoka. Sokat tanulhattam magánemberként és női körök vezetőjeként egyaránt. Mégpedig olyan rivális-mentes áramlás megtapasztalójaként, akinek szeretettel és humorral, könnyek és kacagások köziben kínálták továbbajándékozásra az értékes tudást, s akitől szeretettel vették át a cserébe felkínált hozzáadott kincseket. Az ott végzett munka ékes jutalmát azóta rendre átvettem. Erősödtem nőiségben, hitben, önbizalomban, tartásban, bőségben, kreativitásban, és mindezek által egyszer csak bevonzódott életembe az igaz szerelem is. Babi drága, köszönöm a hozzá adott segítséget. A lehetőséget magát. Azt, hogy komolyan vetted az elhívást és megcsináltad az Asszonyképzőt.

Kobza Zsuzsa Meső (dúla, izzasztókunyhó vezető, anya, Nő, és sok más)

Akik közel állnak hozzám, tudják, hogy 2014 szeptembere óta asszonyképzőbe járok, minden hónapban egy hétvégét.

De mi is az asszonyképző és mit adott, ad nekem személy szerint?

A kérdést azért tettem fel, mert vannak, akik aranyosan azt gondolják, hogy ott biztos, valamiféle háztartástant tanulunk, recepteket cserélünk, fortélyokat, háztartási és kertészeti tapasztalatokat cserélünk. :) És talán nem is lőnek vele messzire, mert akár így is mondhatnám, hogy a lelkünk háztartásával foglalkozunk és ehhez recepteket, fortélyokat kapunk, külső-belső dolgokat tapasztalunk meg magunkkal szemben. Azaz elkezdjük megismerni, felfedezni önmagunkat, a bennünk szunnyadó nőt, a körülöttünk lévő dolgokat. Vagyis Babi szavaival élve, elkezdünk visszatalálni az ösztöneinkhez, az érzéseinkre hagyatkozva és nem az EGO-nkra.

A képzést tartó Babi, egyéni foglalkozásán, első vagy második alkalommal volt az amikor említette nekem, hogy indul ez a képzés most először és biztosan jót tenne nekem is. Ha gondolom, akkor kezdjem el, vágjak bele, párhuzamosan az egyénivel.

Mivel a személyes foglalkozás során számomra "meglepően" :) jól éreztem magam, akkor és most is úgy érzem, hogy megbízhatok benne, rábízhatom magamat, így nem sokat gondolkoztam azon, hogy belevágjak e.

Ám legyen, nézzük meg ki is vagyok én! ;)

Az első másfél napos program előtt izgalommal töltött el a várakozás, hogy vajon milyenek lesznek a csoporttársak, a feladatok, vajon számomra idegen emberek előtt, hogyan fogok megszólalni és őszintén beszélni bármi bennem lévő érzésről, gondolatról. Valamint egyáltalán elképzelni sem tudtam mi vár rám, mit és hogyan fogunk csinálni. De egy valamiben viszont teljesen biztos voltam, mégpedig abban, hogy ez nekem kell, szükségem van rá, nem tudom, hogy honnan, de tudtam. Tudtam, hogy jó lesz, jó helyen leszek, segítségemre lesz és persze hajtott a kíváncsiság is :)

A hónapról hónapra való találkozások során egy összeszokott, egymást megismerő, családias, mondhatni baráti kis csapat alakult ki, akikről egytől egyig elmondható, köztük magamat is beleértve, hogy sokat változtunk a foglalkozások előre haladtával. Javunkra szolgált, nekem személy szerint mindenképpen minden egyes alkalom, foglalkozás, felismerések, tapasztalások, nem csak ott az adott időpontokon, hanem már a hétköznapi és "nem hétköznapi" életemben egyaránt. Úgy érzem elkezdett belém ivódni és az életem részévé válni mind az, amit ettől a képzéstől, magától a csoporttól, Babitól és persze, ami a legfontosabb ÖNMAGAMTÓL kaptam és a mai napig kapok. :)

Nyilván nem szeretnék és nem is fogok mindent elmesélni. Inkább gyere el és tapasztald meg saját magad! ;)

De, azért vannak számomra emlékezetes pillanatok mind pozitív és negatív oldalról is az órákról. Azért írom mind a két oldalt, mert a negatív dolgok úgy szintén ugyan olyan fontosak, mint a pozitívak, mivel azokból is tanulni, felismerni lehet, megerősítenek, érzem általuk, hogy élek és előre visznek. Így éppen ezért minden ilyen érzésnek is nagyon örültem, örülök, mert egy újabb tapasztalás, feladat, amit meg lehet oldani, dolgozni lehet rajta, elgondolkodtat. Most már ha valami miatt mélyebb pontra kerülök, akkor felismerem és nem vergődök benne sokáig. No, persze megadom neki a kellő időt, de után felvértezve állok fel és haladok tovább előre, mosolyogva, boldogan, hogy igen, megy ez. :) Rajtam áll mennyi ideig vagyok egy állapotban.

Valamint megismerkedem, felfedem félelmeimet. Nekem felemelő érzés, amikor magamtól rájövök az adott dolgok kulcsára :) Ez is olyan, amit nehéz szavakba önteni, mert talán nincsenek is rá, inkább csak érzések, és a fejhez kapás, hogy JAJ, TÉÉÉNYLEG!!! :)

Érdekes volt saját rajzaim kielemzése, az erőállatom, -növényem, -helyem megkeresése. Melyek közül az erőállatomnak van számomra kedves külön története, mely évekkel ezelőttre vezethető vissza, de csak most a megtalálása után több hónappal később esett le :)

Itt jegyezném meg a kedvenc, már-már tényleg mókás "VÉLETLENEK" sorozatát, a szálak összetalálkozását, hogy valóban életünk során miért éppen akkor, ott és azzal van bármiféle dolgunk is vagy éppen nem és útjára kell engedni. És hogy ezeket felismerjük e, kezdünk e vele valamit, tanulunk e belőle, tovább visszük e. Visszagondolva eddigi életemre, sok olyan érthetetlen, megmagyarázhatatlan, kellemetlen, fájó vagy éppen boldog pillanatokat éltem meg, amikre - ha nem is mindegyikre - de választ kaptam, kapok és jobban, mélyebbről megértem miért kellett átélnem őket. Teljes valójában talán sosem fogom megtudni, de bízom benne, hogy legalább annyit igen, amiből megtalálom, rátalálok arra az útra, amit élnem kell.

Az élet körforgásáról szóló óra, a gyakorlatba átvitt, megélt dinamikus meditációk, az új, ismeretlen gyakorlatok, mint például a tűzlégzés, transztánc, izzasztókunyhó, diád. Mind-mind új élményekkel, érzésekkel töltöttek fel, varázsoltak el és csak ismételni tudom, segítettek még inkább önmagam megismerésében.

Imádom a közös éneklést, dobolást :)

A család, párkapcsolatok, szexualitás, elválás, szakítás, elengedés, megbocsájtás a nehezebbik kategóriába tartozik nálam, így érzem még a mai napig is. Talán, ezért nem is jönnek hozzá úgy a gondolatok, hogy ezt jobban kifejtsem, de biztos vagyok benne, mert hiszem és tudom, hogy eljutok majd odáig is ;)

Hálás köszönet elsősorban magam felé, hogy bátran elindultam ezen az úton, büszke vagyok magamra :) Élvezem minden pillanatát! ;)

Köszönet Babinak és a csoporttársaknak! :)

Továbbá családomnak, köztük kiváltképp sógornőmnek, aki végig biztatott, biztat, kinek szavait szeretném idézni: "Úgy örülök, hogy ilyen érzések vannak benned és hogy így hangot tudsz neki adni. Szeptember óta Móni, olyan fejlődésen mentél keresztül, hogy csak kapkodom a fejem. Annyi szeretet árad az írásaidból. És hogy nem félsz ezeket leírni." - Köszönöm! :)

M. ( kertészkedő táncoslábú közgazdász)

Régóta meg kellene írnom ezt a „beszámolót”. Valamiért tartok tőle. Nem azért, mert félelmetes feladatnak tűnik, hanem azért, mert nehéz szavakba önteni, hogy mit is kapok az asszonyképzőtől. Annyira komplex élmény, út és folyamat, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, nagyon sok szóval ki sem fejezhető gondolat cikázik a fejemben.

Amikor tudomást szereztem róla, akkor még sok fogalmam nem volt arról, hogy mibe is fogok bele, de tudtam ott a helyem. Ez a Babiba vetett több ezer %-os bizalmamból fakadt első körben, hiszen nagyon sok mindent köszönhetik neki, az eddigi közös munkának. Másrészt régóta tudom, hogy a női oldalam megismerése és fejlesztése, fejlődése, kibontakozásra való inspirálás komoly és szükséges feladat ahhoz, hogy tovább haladjak azon az úton, ami régóta a háttérből kacsingat rám. Csak valahogy kényelmesebbnek tűnik/tűnt nem rálépni, de nyilvánvalóan mindennek el kell, hogy jöjjön az ideje. Annak, hogy mennyire nézek szembe saját magammal, és annak is, hogy a kapott információval kezdjek valamit.

Szóval számomra talán a legfontosabb rész, amit az asszonyképzőből kiemelnék az, hogy belenézhettem és belenézhetek nőtársaim szemébe és az elém tárt tükörből, mint nyitott könyvből olvashatok. Nem megy ez mindig könnyen. Sőt, néha baromi nehezen megy. Mert amit másban látok nem mindig tetszik, nem mindig esik jól. A kellemetlen érzések/érzetek hordozzák számomra a legtöbbet mondóbb üzenetet. Sosem hittem, hogy ez egyszer be fog következni. Hogy a mások szeméből és viselkedéséből, pontosabban azok rám gyakorolt hatásából fogok a legtöbbet megtudni magamról. Sosem értettem a tükör elméletet. Most már egy kicsit értem. Talán jobban, mint kicsit. És ezért nagyon hálás vagyok.

És ott van csomó más „apróság”:

- a „nem vagyok egyedül ezzel” tudat

- a szenzációs együtt töltött idő a csajokkal, akik közül néhányat már barátnőmnek nevezhetek

- a sok együtt nevetés és sírás (bár ez nekem tök nehezen megy, ugye Babi?? J )

- sokan észreveszik rajtam a pozitív változást, amit nem tudnak megnevezni, hogy pontosan mi is. Én meg csak somolygok a bajszom alatt

- sok-sok hasznos gyakorlat, amit otthon is elő-elő szedek és alkalmazom, ha kibillenék

- vagy csak hagyom magam kibilleni, mert lassan, de biztosan tudatosul bennem, hogy lent nélkül nincsen fent

- a jó együtt nassolgatások

J. (Nyelviskola vezető és Emma kutya hazdija)

Tudtam, hogy itt a helyem. A lányok fentebb már írták ugyanezt…, és nálam sem volt ez másképp. Egy ideje elindultam a saját utamon, vagyis óvatosan lépkedek rajta….:), nem azon az úton, amit a szüleim, a társadalom „szánt” nekem, hanem a sajátomon. Vagy pontosabban, ÉN úgy érzem, hogy a sajátomon. Nagyjából két éve volt egy érdekes találkozásom valakivel…, akkor még nem tudtam, hogy milyen szerepe van az életemben, csak éreztem, hogy ez valami új, valami más. És ettől kezdve kezdtem befelé figyelni, elkezdtem NEM AKARNI. Pedig az életem addig az akarásról szólt, így vagy úgy. Persze nem ment könnyen…. ma sem könnyű, de mégis azt érzem, hogy ez így jó. Érzem.

Az asszonyképző csodálatos dolog volt. Függő lettem. Imádtam. Mert különleges dolog volt a hétköznapjaimban, és ezzel együtt a lehető legtermészetesebb kapcsolódás a lányokhoz, a nőkhöz. Itt értettem meg, milyen fontos nekünk NŐKnek EGYÜTT lennünk!!! Mennyire nagyon hiányzik ez nekünk!!! Jó és igaz embereket ismertem meg, akik nyitottak voltak, figyelték magukat, figyelték a másikat. És ezáltal gyógyultunk, épültünk, léptünk tovább… mindig csak egy kicsit. Nem hiszek az önismeretben, hiszen nem ketten vagyunk – vagyok én, és megismerem azt a valakit, aki én vagyok?? NEM. Az is én vagyok. A befelé figyelésben hiszek, a másikra figyelésben hiszek, és ha figyelem magam, figyelem a másikat, akkor talán elindul valami. Talán. Ami jó.

V. (cukrásznak tanuló szociális munkás, két gyermekes édesanya)

"Hatalmas hálával es köszönettel tartozom neked Babi hogy tanítottal hogy utat mutattál, megmutattad a nyílt kommunikációt, es hogy az ember lánya megismerheti a benne lévő nőt es erre büszke legyen. Ha te es az asszonyképző nem lett volna az életemben az elmúlt két hét megpróbáltatását a családunk nem tudta volna átvészelni. Ezt a helyzetet, ami most uralkodik a régi énem válással intézte volna, most pedig harc van bennem a családért az újrakezdésért. Köszönöm neked es magamnak hogy beengedtem az életembe a tanulást es fejlődést."

"Kaptam.. adom tovább…

Minden visszajelzésnél, amit kapok, amikor elmondják, leírják, hogy része vagyok annak, hogy megváltozott az élete, …. hogy az elindított energiát hazaviszi, beemeli az életébe, s gondozza tovább…. hogy akarja a dobomat, a hangomat újra, mert transzformálja, feltölti, erőt merít…. amikor rámtör, hogy „ezért csinálom, ennek van értelme, és hála érzés, és könnyek”… ilyenkor mindig ott van az Asszonyképző mögöttem. És Babi! És még mindig hívom, és mesélem neki!

Megváltoztatta(d) az életem."

Judit

Az Asszonyképző számomra önmagam megismerésének, a magamra találásnak az útjelzője. Nem adta meg a tutit, kőbevésett térképpel leleplezve a „titkot”, hogy menj északra 100 lépést, majd fordulj keletre és a nagy fánál megtalálod a kincset. De megtanította, hogy a kincs én vagyok! Nőiességem minden ereje bennem van, mélyen eltemetve és rátalálhatok, ha alkalmazom a tanultakat és hallgatok a megérzéseimre. Mivel egy vagyok a természettel és minden a testvérem, ha kérem őket, örömmel segítenek is ebben. Az elemek, az égtájak, az égitestek, az elődeim, az ősanyáim, az állatok és a növények is a segítségemre lesznek, ha megfelelően fordulok hozzájuk. A női lét hét beavatására már nem félelemmel és esetleg szégyenkezve gondolok, hanem bátran, büszkén vállalom. Igyekszem megszabadulni az álarcoktól, leszokni mások manipulálásáról, elfogadni, hogy mindenki a saját útját járja és nem nekem kell megmondani, hogy nekik mi a jó. Egy más, kitágult látásmódot kaptam, amely segítségével a jövőbeni vélt, vagy valós problémáimat is ennek szellemében, könnyebben megoldhatom. Köszönöm Babinak, hogy hónapról-hónapra az egész napos foglalkozásokon rongyosra beszélte a száját annak érdekében, hogy minél érthetőbben adja át nekünk a tudását. Szeretettel gondolok a társaimra is, akikkel mindezt átéltem, az Asszonyképző befejezésével a barátságunk nem szakad meg.

Valika

"Az Asszonyképző nem ad semmit, inkább forrás, ahonnan annyit vehetsz ki amennyit szeretnél vagy amennyire akkor képes vagy. De szerencsére mindig vissza lehet térni hozzá és lehetőség van még többet kivenni belőle, ha már kész vagy rá. Formálja a látásmódot és ezért lehet mindig újat találni benne.

K. Gabriella

Asszonyképző. Amikor először mentem nem is tudtam hova megyek, de ez alapvetően mindig így van, sosem tudom mi a célállomás, de azt nagyon szeretem, ha a gazdám visz magával érdekesebbnél érdekesebb helyekre. Imádok autókázni, szóval nagyon boldog voltam, amikor útra keltünk az első asszonyképzőbe. Ahogy megérkeztünk megismerkedtem néhány új, aranyos csajszival, vagyis inkább ők akartak megismerkedni velem, engem ugyanis első körben az új helyek illatai, zajai érdekelnek., nem az emberek. Szóval jó alaposan körbeszaglásztam minden egyes zugot, egy-két (vagy inkább 15) helyet jól lepisiltem, aztán amikor ezt meguntam beültem a gazdim mellé és jól elaludtam. Azt tudtam, hogy jó helyen vagyok, ezért nagyon nyugodt voltam. A dobolást és Babi hangját imádom, amikor ezeket meghallom, olyan jót tudok aludni, hogy még horkolok is.

Amúgy nekem nem annyira idegenek az ún. spirituális összejövetelek. A gazdám nagyon keresi az útját, ezért már elvonuláson is voltam, kétszer izzasztókunyhózáson is részt vettem, na persze csak külső szemlélőként.

Szóval, ahogy teltek múltak a hetek-hónapok rendszeres résztvevőjévé váltam a havonta egyszer sorra kerülő asszonyképzőnek, ahol sok feladatban aktívan részt is vettem, általában úgy, hogy az éppen legnagyobb problémával küzdő vagy éppen legszomorúbb lány mellé szorosan odaültem, remélve, hogy ha érzi a támogatásomat, akkor könnyebb lesz neki. Ehhez különösen jó érzékem van, és nagyon érzékenyen érint, ha valaki szomorú. Szeretem és tisztelem az embereket remélve, hogy ők is szeretnek és tiszteletben tartják a határaimat. A családállításokat is természetesen kezelem és mindig aktív résztvevője vagyok a morfogenetikus mezőnek.

A lányokat nagyon megszerettem az elmúlt hónapok alatt, bár ezt nem mindig mutatom ki. Mindenkinek lehetnek rosszabb napjai, nem? Persze a szeretetem és figyelmem erőssége egyenes arányban változik finom illatú emberétkek felbukkanásával, ezt otthon ugyanis nem kapok, csak kutyakaját, ami szintén nagyon finom, de az emberkaja valahogy sokkal jobban érdekel.

Örülök, hogy barátságok születtek és ezért újra és újra találkozhatok az asszonyképzőn megismert lányokkal. Néha megugatom őket, ha belépnek az otthonomba, de ezt csak a miheztartás végett teszem, az az én területem és csak a rám bízott feladatokat látom el.

Szumma szummárum, ami a gazdimnak jó, az nekem is jó. Ezért én kiválóra értékelem az asszonyképzőt.

Emma (két számmal nagyobb ruhát hordó kutya)

Nekem az Asszonykèpző : megmutatta azt hogy az életben nincsenek véletlenek, hogy a sorsunk törtènèseit magunk formáljuk és ami nehézség az utunkba kerül bennünket kíván erősíteni . A család minták erejét is itt tapasztaltam meg ,és azt hogy azok az emberek akik az életünkbe kerülnek jót vagy rosszat mutatva mind a lelkünk tükrei.

Kriszta, dúla

Visszajelzések

Csatlakozz hozzánk