A Farkasasszony útja
Isten hozott a világomban!
Ahogy változik a Hold, úgy változom én is, és ennek megfelelően a honlapom is, remélem számodra is kielégítő tartalommal találkozol, ha belelapozol. Ez egy virtuális lehetőség arra, hogy képet alakíts ki arról, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, kiemelve a személyes találkozóknak a jelentőségét.
A Farkasasszony útja egy belső utazás, mely a valóságod felé vezet, közelebb visz a természethez és az emberekhez. A harmónia alapja lehet ez, amely hozzá segíthet ahhoz, hogy könnyebben eligazodj magadban, a családodban, a közeli és távoli közösségedben, a világban. Talajt ad a lábad alá, hogy a hétköznapjaid könnyebbek legyenek, így megteremtve az alapot a spirituális út felé is.
Találsz Rólam egy bővebb leírást, megtekintheted a Tanulmányaimat is, a teljesség igénye nélkül, hiszen mindaz, ami a képzéseken, tanfolyamokon túl van, abból tanulunk a legtöbbet. Abból, ami az iskolákból kimaradt.
Mit találhatsz még?
Az általam létrehozott és immár nyolcadik éve induló Asszonyképző©, illetve az Asszonyképző alapjaira épült, de férfiak számára is nyitott Életmentor-képzés© részletes programját, azokat az Eseményeket , amelyeket nemcsak nőknek, hanem férfiaknak, illetve pároknak, házaspároknak tartok.
Havonta egyszer csoportos Családfelállítást tartok, időnként Tisztító izzasztókunyhó, Parázson járás szertartást, női és koedukált Elvonulásokat.
A Dalaimat, melyeket örömmel éneklek el veletek, és nem utolsó sorban a Blog-ra kattintva olvashatjátok elmélkedéseimet, tapasztalataimat, írásaimat.
Az Asszonyképző© elvégzése után lehetőség van egy következő képzésre, erről olvashatsz, ha rákattintasz a címre: Hét Kapu Módszere©
Vállalok szertartásokat, előadásokat, és nem utolsó sorban éneklést.
Arra biztatlak, hogy bátran keresgélj, olvass és ha valami kérdés felmerül benned, írjál az asszonykepzo@gmail.com e-mail címre.
Szeretettel, Sütő Annamária Babi
Farkasasszony
Az öt szabadságjog
„Jogod van arra, hogy azt lásd és halld, ami van, ahelyett, aminek lennie kellene, ami volt, vagy ami lesz.
Jogod van arra, hogy kimondd, amit érzel és gondolsz, ahelyett, hogy arról beszélnél, amiről kellene.
Jogod van érezni amit érzel, ahelyett, hogy azt éreznéd, amit kell.
Jogod van elkérni amit akarsz, ahelyett, hogy mindig csak engedélyre várnál.
Jogod van saját magadért kockázatot vállalni, ahelyett, hogy mindig “biztonságban” lennél, és félnél “elhagyni a járt utat a járatlanért”.
Virginia Satir
Kedves Olvasó!
Csillagjegyemből adódóan is nagyon szeretek beszélni, mesélni az élet dolgairól, családomból és környezetemből hozott történetekről. Minden előadás más, a spontaneitásnak, a hallgatóságnak köszönhetően. Sűrűn előfordul, hogy a közönségből valakinek, valakiknek személyre szóló mondatok hagyják el a számat.
Ami viszont stabil: visszanyúlok a természet, az őseim tanításaihoz, a saját tapasztalataimhoz, a hagyományhoz spirituális és józan ész megközelítéssel. Mindig énekelek a saját dalaimból, melyet az életem ihletett.
Az előadások terjedelme 1,5-2 óra.
Ha szeretnél meghívni, kérlek írj ide: asszonykepzo@gmail.com
Tel. 003670385 8174. Exner Évi
Hogy ne maradj le az új dalokról, tartalmakról, iratkozz fel a YouTube csatornámra!
A halogatás művészete
Mi lehet a halogatás hátterében? Kulcsszavak: fékezés, időhöz való viszony, teher, tagadás, sértődés. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Az élet kapuinak szakralitása
Azokat a beavatásokat keresem, amelyeket az Élet adja, emberi beavatkozástól függetlenül, ebből hetet emelek ki. Kulcsszavak: integrálás, növekedés, fejlődés, teljes élet, szakralitás, szertartások. Tapasztalatok és esettanulmányok.
A természeti nő felébresztése – Farkasokkal futó asszonyok
Elfelejtettünk a megérzéseinkre hallgatni, kiöltük magunkból az állati ösztönöket. Lehetek-e egyszerre tanult és ösztönös nő? Kulcsszavak: ragadozó, áldozat, ösztönök, cselekvés, felelősségvállalás. Tapasztalatok és esettanulmányok.
A gyerek, mint a generációs minták megértéseink kulcsa.
Ki az, aki nem fogadta meg gyermekként, hogy másképp csinálja, mint a szülei, aztán rajta kapja megát, hogy mégis másol. Hogyan lesz a gyermekem a fejlődésem kulcsa? Kulcsszavak: generációs minták, lehetőségek, örököltem, tőlem örökölnek.
A stressz és a betegség tudatunk
A betegségek lelki okai a stressz hatásain keresztül. Örökölt viselkedések és hatásai a gyermekeink és további leszármazottak egészségére. generációs örökségünk, epigenetika, családi minták, hibás keresés, stresszoldás. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Az én dolgom, a te dolgod és az Isten dolga
Ha krónikus, megmagyarázhatatlan fáradtságban szenvedsz, neked szól ez az előadás. Azoknak szól, akik képtelenek továbblépni egy helyzetből. Kulcsszavak: érzelmek, gondolatok, tulajdonjogok, enyém, tiéd. Tapasztalatok és esettanulmányok.
A székely közösség fennmaradási stratégiái – közösségépítés
A közösségek létrehozás, fenntartása é fennmaradása bonyolult és nehéz folyamat. A székely rendből hozok példákat arra, hogyan maradhatott fenn egy apró nép. Kulcsszavak: rend, közösség, hierarchia, stratégia, alá-, fölé rendelt viszonyok. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Egy nap alatt kislány, nő, asszony, boszorkány és prosti
Elvárás egy nőtől, hogy 24 óra alatt, minden is legyen. Lehetséges ez? Elvárás a külvilágtól vagy csak elfelejtettünk egy képességet? Hogyan tudunk váltani? Kulcsszavak: integrálás, váltás, képességek, mágia. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Egy asszonynak ereje – zenés előadás
Mit jelent asszonynak lenni? Asszony vagy nő vagy mindkettő? Kulcsszavak: identitás, felelősségvállalás, érettség. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Elengedés, lezárás, újjászületés
Azt akarom, hogy ne legyen vége. A lezárások nehézsége és az újjászületés mágiája. Kulcsszavak: elengedés, üresség, új élet, akarat, fájdalom. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Fény és sötétség, jó és rossz.
Mindent ketté osztunk jóra és rosszra. Mit jelent a jó és a rossz, van-e értelme morálisan megítélni a fényt és a sötétséget? Kulcsszavak: viszonyítás, dualitás, biztonság, moralitás, erkölcs, férfi és nő. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Gyökerek nélkül nem lehet élni. Örökölt és továbbadott minták
Átírhatom-e a sorsszerű dolgaimat? Hűség a származási családhoz. Gyermekeink hűsége a mi családunkhoz. Minden minta haszontalan? Kulcsszavak: ismétlődő minták, őserő, identitás, értékek, megnyugvás.
Halál, a képzelt ellenség
A halál adja az élet értékét. Hogyan viseljük el azt, amin nem lehet változtatni? Hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket, gyászunkat? Kulcsszavak: természet, halandóság, elfogadás, gyász, gyászfeldolgozás. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Hol vannak a férfiak az életünkből?
Az utóbbi években gyakran elhangzó mondat ihlette ezt az előadást. Vajon szükségünk van-e a férfire, a férfi energiára? Kulcsszavak: férfierő, dualitás állatvilág, természet, élet, párkapcsolat. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Hogyan segíti a hétköznapjainkat az analóg és a szimbolikus gondolkodás
Mágikus gondolkodás, jobb agyféltekénk fontos szerepe a megértésekhez. Kulcsszavak: jobb és bal agyfélteke, analógiák, szimbólumok. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Hétköznapi megvilágosodásaink – gyakorlati útmutató
Mennyire van messze a megvilágosodás? Hogyan néz ki a megvilágosodott ember? Kulcsszavak: elérhetetlen, elérhető, hétköznapok, tanulás, spiritualitás, ismétlés. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Hogyan ébresszük fel magunkban az őserőt?
Sokan keressük azt a fajta erőt, amely átsegít mindenen, amely erőssé tesz az élet viharaiban. Hol találom és hogyan tehetem magamévá? Kulcsszavak: ösztönök, elődök, ősök, képességek. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Holdvér (menstruáció) misztériuma – a tabu. Tévhitek, tények.
A vér, azon belül a (menstruációs) Holdvér szakralitása. Kulcsszavak: spiritualitás, tények, tévhitek, test, anyag, élet, tabu. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Józan spiritualitás – visszaélések
Amikor nehéz idők járnak, rengeteg egyház, spirituális irányzat üti fel a fejét. Az előadás arról szól, hogyan lehet visszaélni a spirituális címszó alatt, milyen jelekre figyeljünk. Kulcsszavak: spirituális abúzus, józan paraszti ész, cselekvés. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Mágia a hétköznapokban
Létezik-e mágia és ha igen, hogyan történik? Fehér és fekete mágia értelmezése és hatásai. Gyakorlati útmutató. Kulcsszavak: mágia, akarat, megadás, tudás, tudatosság. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Nők és férfiak
Ellenségek vagy szövetségesek lehetünk. Hol tartunk most társadalmilag a női és a férfi energiák szemszögéből? Kulcsszavak: együttműködés, energia hiány vagy többlet. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Titkok és tabu témák hatása az életünkre
Hogyan hatnak a tabu témák, a titkok családon belül? Kulcsszavak: elrejtés, magány, bizonytalanság, leszármazottak. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Tudatos fogantatás, várandósság és szülés
Hogyan készüljünk a várandóságra, a fogantatás, áldott állapot és a szülés folyamatán keresztül: Hogyan hat az anya magzati tapasztalata a saját várandóságára? Kulcsszavak: szakralitás, szertartás, lehetőségek, apa és a női rokonok szerepe, dúla, szülésfelkészítés. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Tudatos párkapcsolatok
Monogámia vagy poliamoria? Függetlenség, együttélés vagy házasság? Melyiket választom és melyiknek mi a következménye? Kulcsszavak: elköteleződés, magány, társválasztás, szeretet rendje.
Quo vadis Homo Modernicus? Lehetőségek a következő generációknak
Sokat foglalkozunk azzal, hogy mit kaptunk szüleinktől, nagyszüleinktől, és közben elfelejtjük, mit hagyunk hátra unokáinknak. Kulcsszavak: lehetőségek, családi minták. Tapasztalatok és esettanulmányok.
Beavatások, szertartások
A beavatások és szertartások fogalmai. Mikor, hányszor, kitől és kivel? Kulcsszavak: ünnepeink, átlépések, váltások. Tapasztalatok és esettanulmányok.indulat,