Ahogy a sötétség veszi át a teret december 21-ig, úgy változnak az álmaim, hajnalban egyre mélyebb filozófikus kérdésekre, válaszokra ébredek…ahelyett, hogy az adventi teendőimet szervezném magamnak.
Egyre mélyebbre megyek a saját barlangom mélyére, ahol úgy tűnik, hogy azokra a kérdésekre kapok válaszokat, amelyekre a napvilágos időszakban nem tud foglalkozni a szellemem.
Ma arra ébredtem, hogy míg sok életképtelen életet meghosszabbítunk méltóság nélkül, nem adjuk át az életet. Megint fordítva ülünk a bilin. Itt vannak a nagyon hosszan betegek, akik szenvednek és az orvostudomány akkor is életben tartja a haldoklót, ha már minden jel egyértelműen arra mutat, hogy a test már nem működőképes, a lélek elhagyná földi életét. Képesek vagyunk megnyomorítani mások életét is ezzel a fölényes döntéssel. És ezzel párhuzamosan elmarad az élet továbbadása, egyre kevesebben akarnak szülni, továbbadni az életet.
Értsd jól, kedves olvasóm, egy általános jelenségről beszélek, amelyre felülről nézek rá, mint ahogy a sas lenéz a búzamezőre, nem gondolom, hogy mindenkinek szülőnek kell lennie, és tisztában vagyok az egyének személyes történeteinek hatásával, fontosságával és mivel ismerem ezt a fészbuk jelenséget, kiemelem, hogy most nem ebből a szemszögből világítok rá valamire.
Összegezve: nem hagyjuk érvényesülni az elmúlást, de az új teremtését egyre inkább mellőzzük.
Mi, emberek.
Mi, emberek nem bírjuk elviselni, ha valamit nem tudunk kontrol alatt tartani, és hát az élet ilyen. Életből lettünk s életet adunk. De ahogy megítéljük őseinket, úgy ítéljük meg azt az életet, amit kaptunk, az emberi gőg határtalan, ezért megmutatjuk a felmenőinknek, hogy mi még ezt is kézben tartjuk. Nem bírjuk elviselni a misztikumot, a láthatatlant, a sötétséget, ezért ezeket ellenségnek kiálltjuk ki, még az ezomizo műfajban is.
Tulajdonképpen mi az élet? Eredete? A válasz attól függ, kit kérdezel, vallásost, materialistát, időst, fiatalt, stb., mivel engem a természet tanításai érdekelnek, ezt látom:
- egyszer csak megjelenik, aztán eltűnik
- jelenlétné keresztül válik értékessé
- állandó mozgás, változás
- lehetőség
- elképesztő alkalmazkodási képesség
- egy olyan rendszer része, amelyet rég elfelejtettünk
- az „én” csak egy kis része a „mi”-nek, de nélküle nem létezik a „mi”
Az állatvilágban egyszerű a képlet, minden állat pont annyi szerepet ad magának, amennyi az övé, amennyi elég ahhoz, hogy életben maradjon. Valóban, neki nincs ájfónja, de nem is kapzsi, nem is öntelt és nem gőgös. (kivéve az akita…). Egy dolog fontos számára, az életben maradás, élet fenntartása.
Ezt felejtettük el. Azt akarom mondani ezzel, hogy nekünk, akik annyi könyvet írtunk, olvastunk, annyi iskolát alapítottunk, végeztünk, az agyon (agy-on) agyalt elménkkel pont az alaptudást felejtettük el, amely a bázist adja a teljes élethez.
Ha megszülettél, akkor jogosultságod van itt, a földön, az életeben, az életedben. Kaptál egy lehetőséget, valamire, egy ajándékot és ezt vagy elfogadod vagy nem. Ha kicsit fogadod el, akkor olyan, mint a mikulás csoki, picit eszel belőle, aztán féreteszed, jó lesz az áprilisban is, csak az íze lesz szar..
Köszönöm az életet, amelyet kaptam, s csinálok belőle valami jót..valami kib..ott jót. Őseim emlékére, akiktől kaptam a lehetőséget. Köszönöm az életnek, hogy megtart valameddig. Aztán ha eljön az időm, helyet adok a következő életnek.
Ennyi.
2024 december 11
