Ígértem, hogy a haragról írok, 

Van nekem egy barátom, akivel szenvedélyes vitákba szoktunk bocsátkozni. Arcunk kipirosodik a szenvedélytől, gesztikulálunk, pofákat vágunk, időnként azt gondolná egy kívülálló, hogy veszekedünk. Mindkettőnknek van álláspontja, amiről elindulunk, aztán eljutunk valahova. A témákat persze az élet adja a kezünkbe.

És elgondolkodom, hogy ez a szenvedély, ami ott és akkor megjelenik, miből fakad. . Eszembe jutnak az ötvenes évek olasz filmjei és mennyire imádtam az abban szereplő szenvedélyes nőket. Vagy a flamenco táncos lányokat is elnézem, és arra gondolok mindig, hogy aki ilyet tud, az egyszer odacsapja a sarkát, akkor az nyilvánvaló, hogy oda van csapva, na érted. Na és kilyukadok oda, hogy a haraggal való jó barátság is feltétele a szenvedélynek.

Van egy kedvenc könyvem, amelynek szellemisége beleégett a tudatomba, pedig nagyon régen olvastam: Gabrielle Roth: Egy városi sámán utazásai. Ő azt mondja, hogy öt életszakasz van, ehhez öt érzelem kapcsolódik, ilyen módon:

Születés, gyermekkor, kamaszkor, felnőttkor, és halál. Az érzelmek pedig sorrendben így kapcsolódnak: félelem, harag, szomorúság, életöröm, együttérzés. Ez a folyamat analóg egy rakás összefüggéssel, folyamattal a hétköznapokból., pl. a gyásszal, az öt elemmel. Ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy felnőttek vagyunk, azaz életörömben éljünk, meg kell haladjuk a félelmet (csecsemőkor), a haragot (gyerekkor) és a szomorúságot (kamaszkor). Meghaladni akkor tudjuk, ha felismerem magamban mindhárom érzelmet, és nem elnyomom magamban, hiszen ilyenkor van az, hogy valaki megpiszkálja a felületet és robban belőlünk a rettegés, a düh, a sírás. Tapasztalom az, hogy szeretünk leragadni a félelemnél. Miért? Mert a harag nem szép dolog, nem elég spirituális, és évszázadokon keresztül azzal mosták az agyunkat, hogy nem szabad megélni, nem szabad ilyet érezni. Ezért beragadunk egy félelmi zónában, elveszítjük a haladással a kapcsolatunkat. Évek óta foglalkozom a harag témával, mert engem, mint székely leszármazottat a harag motivált, haragból sok erőt gyűjtöttem, és hozzásegített a továbblépéshez.

Mert hogy is néz ki ez?  Aki fél, tunyává válik, vár, passzív, mert minden mozdulat kockázatot jelent. Ha már megengedem magamnak a haragot, megmozdulok, hozzásegít a cselekvéshez. És figyelem a családi hagyományt, meg az embereket, akik egész életükben keresnek valamit vagy valakit, akire lehet haragudni, miért ragadnak meg ebben az állapotban? Mert nem akarnak fájni, szomorúságot érezni. Ha megjelenik a harag bennem, tudnom kell, hogy a következő lépés, amit nem tudok kikerülni: a szomorúság, bánat. Például elváltál 10 éve, de még mindig haragszol az exedre. Vagy haragszol a szüleidre 30 éve, vagy nyisd meg a fészbukot és olvasd el a hozzászólásokat. A harag kötést hoz létre. Mindent ezen a harag szemüvegen keresztül látsz, érzékelsz és ennek megfelelően cselekszel. Mindent azért teszel, hogy ne olyan legyél, mint a harag tárgya, ezért nem tudsz magad lenni.

Mit tehetek azért, hogy felnőtté váljak, a harag szemszögéből? Először is, mit jelent felnőttnek lenni?

• Belátom, hogy van harag bennem, mert csak így tudok utat engedni neki, így tudom elengedni, ameddig tagadom, addig nem tudok vele foglalkozni.
• Ha már elismertem magamnak, foglalkozom vele. Készíts ki egy képet, egy tárgyat, egy párnát, aki képviseli a Valakit, és tedd magaddal szembe. Pl. kimondom: Haragszom rád. Haragszom magamra. stb. Néha ez is elég, hogy elinduljon valami. Megteheted ezt célszemély nélkül is, magadban, különösen, ha már nem él az illető.
• Gondold végig, és mond ki, mivel bántott meg téged, miért vagy mérges rá, sorold fel addig, ameddig kiürül a harag tartályod. Néha nehezen indul, de ne add fel.
• Ha ezek után előtör a szomorúság, engedd meg magadnak a könnycseppeket, a fájdalmat. Minél inkább megengeded magadnak, annál biztosabb, hogy a legjobb úton haladsz.
• Mondd ki azt is: Ideje felszabadult lélekkel továbblépnem, a saját életemet építenem. Elengedem haragomat, hogy valami új jöhessen a helyére.

Mert mit jelent felnőttnek lenni?

Azt jelenti, hogy többé nem hibáztatok mást a jelenért, bármi is történt velem. Ez nem azt jelenti, hogy bagatellizálom más tettét velem szemben, hanem azt, hogy leveszem a fókuszt arról, ami történt velem, és az új felé irányítom a figyelmemet.

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy nem akarhatom azt, amit te nem akarsz. Nem akarok mást megváltoztatni, más életébe nem szólok bele, nem tudom jobban azt, amit lehet ő sem tud. Azt tehetem, hogy kérdésekkel megsegítem, hogy kiderüljön: Számára mi a legjobb.

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy a jelenre figyelek, tárgyilagosan, a teljességében érzékelem a valóságot,  időnként visszatekintek a múltra, levonom a következtetéseimet, összegzem és integrálom mindazt, ami történt velem. Megfigyelem, hogy milyen készségeket, képességeket fejlesztettem ki magamban a múlt történései alapján, és használom őket.
A felnőtt ember éli az életörömöt, amely nem egy fellángoló öröm hullám,amely elmúlik, hanem egy állandó érzés, én úgy hívom, hogy amikor az ég összeér a földdel érzés.

Az életörömhöz hozzájárul az is, ha meglátom, hogy a harag erejét szenvedéllyé tudom alakítani, így tovább vitatkozhatunk jó barátommal az élet dolgairól – harag nélkül.

Amit leírtam most, az csak egy szemszög és a teljességtől oly annyira messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől, bővebben az Asszonyképző alkalmain beszélünk róla.

Zárásképpen, ha úgy érzed, nem tudod egyedül megcsinálni, keress fel szakembert, de ne feledd, néha egy barátnős kávé is hozzásegít megoldásokhoz. 

Fotó: Mészáros Alpár Örs

Vác, 2020 augusztus 31.