Hogy-hogy megbetegszik a gyógyító???

Ahogy a cipésznek kilyukad a cipője, ahogy a kőművesnél leesik a vakolat a falról, ahogy a szobafestőnél festeni kell, amikor eljön az ideje.
Ahogy olvasom vagy hallom, hogy nem is hiteles az a valaki, aki keze alatt emberek gyógyulnak, de magát nem tudja meggyógyítani, megállok és elgondolkodom, miért van ez az elvárás. Hogy akkor majd ő egészséges marad egész életére és minimum 150 évig él.
És azért használom ezt a gyógyító szót, mert így van a köztudatban.
Ha felteszek valakit a polcra, szülői minőségben fogok rá tekinteni, ebből következik, hogy én gyerekként tekintek rá, olyan személy lesz a szememben, aki engem meg tud majd védeni, menteni, ha szükségem lesz rá. És hát tudjuk, a szülő nem hibázhat, mert, ha hibázik, esik a szememben, ellene fordulok.
Az elvárás annak szól, hogy a gyógyítókat feltesszük egy jó magas polcra, ha nem éppen a belső képem az, hogy ül fenn a felhő szélén, lógatja a lábát, miközben szentté avatjuk, persze, csak itt belül.
Akit felteszünk a magas polcra, az többé nem ember a szememben, hanem Isten. Olyan tulajdonságokkal ruházom fel, amelyeket én szeretnék magamnak: örök egészség, örök élet, bízva abban, hogy majd én is elérem. Van egy rossz hírem, ami egyben nagyon jó:
A gyógyító is ember, ugyanúgy teste van, amely elhasználódik idővel. Ugyanúgy megszületik és meghal. Ugyanúgy küszködik az életében különböző krízisekkel, nehézségekkel, talán bővebb az eszköztára, mint másnak, amely talán segít. Ez az eszköztár vagy elég vagy nem, de ha elismerem, hogy van egy nagyobb erő, ami hajtja az életet, akkor tudom, hogy mindig van egy X faktor, egy olyan tényező még, amely befolyásolja még a gyógyítók életét is. Nem, nem büntetéssel .
Szóval kérlek, emeld vissza a való világba azt, akit feltettél a polcra, és kezeld te is magaddal egyenrangúan őt.