Jár nekem! Már annyi mindent megtettem, mégsem…

Soha nem felejtem el, amikor Kolozsváron laktunk, egy lakást béreltünk egy idősebb házaspártól és minden hónapban, amikor jöttek (mindig ketten jöttek, férj, feleség) elszámolni, leültünk kávézni és beszélgettünk az élet dolgairól. Volt két gyermekük, és egyik, egy harmincas férfi depresszióban szenvedett Franciaországban. Az anya nagyon aggódott érte, ezért 40 napos böjtöt tartott a fiáért. Én előtte ilyet nem hallottam vagy nem emlékszem hasonlóra. A fia nem tudott róla, ő így döntött és kész. Sajnos a sztori végét nem tudom, de nem is fontos.

Meglepően sokszor találkozom azzal, hogy az áldozat hozatal vagy áldozat vállalás jelentését nem értik emberek. Túl sokszor.. Ezt különösen a fiatalabb generációnál fedezem fel. Valami negatív érzés jár ezzel a kifejezéssel, ahogy tapasztalom.

Áldozatot hozni azt jelenti, hogy valamiről, ami fontos számomra, lemondok annak érdekében, hogy valami megtörténjen. Egy felajánlás részemről. Odaadok valamit magamból, ami eddig jelentőséggel bírt számomra, azért, hogy helyet adjak valami másnak. Mindezt úgy teszem, hogy azt is elfogadom, ha nem történik meg a vágyott bármi.
Annyira szép: hozok valamit, oda adom valahova, valakinek.

Hozhatok áldozatot magamért és másért, másokért is. És van a tudatos áldozat vállalás és az is, amikor nem tudjuk szavakba önteni, csak érezzük.
Tudatos döntés, amikor:

  • beteg vagyok áldozatot hozhatok azzal, hogy például lemondok a kenyérről, annak ellenére, hogy nem tudhatom, meggyógyulunk-e
  • vidékre költözöm, ahonnan sokkal többet kell utazni, ahol sár van, de annak érdekében, hogy a természethez közel legyek, könnyű ezt az áldozatot meghozni
  • elköteleződött párkapcsolatra vágyom, lemondok a kapcsolati morzsákról, amit egy – egy futó kaland adhat
  • amikor nagyon félek valamitől, ezért szembe megyek vele

Amikor vállalom, hogy kihordok egy gyermeket, lemondok a függetlenségemről, a testem változatlanságáról.
És hát a szexuális életünkért feladjuk az ártatlanságunkat, a lányságunkat az asszonyságért, a házasságban az Én-t a Mi-ért.
Az előző állapotokat nem veszítjük el, csak integráljuk, és többek leszünk ez által. Akkor nem tudod integrálni, ha be nem gyógyult sebed van valahol.

Jó szívvel lemondok valamiről úgy, hogy nem tudom mi a döntésem végeredménye.

Néha úgy látjuk, fölösleges volt az áldozat hozatal, mert nem történt meg, amit akartunk. A kulcs az akarásban van, ha ez irányít, akkor a kezünkbe akarjuk tartani a dolgokat, és hát tegyük a kezünket a szívünkre? Volt már olyan, hogy megkaptad, amit akartál, aztán szaladtál volna a világ négy égtája felé?

Amire érdemes figyelni:
Nekem jár.
Nem, nem jár nekünk semmi. Minden csak lehetőség.
Már annyi mindent megtettem.
Ha ezen van a fókuszod, akkor valakitől elismerést, jó jegyet vártál, vártad, hogy megdicsérjenek. Ekkor arra figyelsz, ahonnan ezt várod.
Kockáztatok.
Merjek kockáztatni. Ha nem teszem, egyhelyben topogok.
Először kapjak, aztán adok. 
Feltételhez kötök, nem adok jó szívvel. A félelmemre figyelek.

Farkasasszony. 2023. január 14.

Sütő Annamária Babi

Scroll to Top

Iratkozz fel a hírlevelemre!