Transzgenerációs nyereségeink – a széna tanítása
Nagyon sokat foglalkozunk a transzgenerációs traumákkal, és persze, ki is kell hámozni, mi az enyém és mi nem, pedig gyakran a saját életünkben az orrunk előtt van a megoldás. Transzgenerációs szemszögből kevésbé teszünk hangsúlyt arra, hogy mennyi nyereséget, tanítást kaptunk.
A REND fogalmát családállítások alatt látjuk, megtanuljuk, egyetértünk, befogadjuk, aztán felülünk a villamosra, beülünk az autóba és otthon minden feledésbe merül.
Egyszer már összeírtam és videóra felvettem, mi mindenben gyújt világosságot a háztartási teendő, mennyi analóg tanítás van a konyhában, a lakásban és a kertben. Általában azokat a dolgokat sokkal könnyebb elfogadni, megérteni, ja, és megítélni is, ami időben és térben messze van tőlünk.
Gyermek és kamasz koromban megfogadtam, hogy negyed annyit nem fogok háziasszony lenni, mint anyám, nagyanyám. Mindig kellett valamit csinálni: takarítani, mosni, főzni, ablakot pucolni, befőzni, szárítani, nagyanyáimtól is azt láttam, folyton nyüzsögtek, hajnalban keltek, állatokat etettek, kapáltak, takartak, egy perc idejük nem volt-legalábbis én így láttam.
Emlékszem, amikor 10-12 éves lehettem, elmentem nagyapámmal szekeret megrakni szénával a Hargita lábához. Hajnalban keltünk, felültünk a szekérre és csak annyit mondott nagyapám az úton, hogy:
- Nyeeee…és az ostor hangját hallottam, ahogy suhintott a levegőbe a lovak fölé.
Egész délelőtt egy bő mondat nem hangzott el, néha eligazgatott: itt nyomd, ott húzd, magasabbra, erősebben húzd, de többet nem beszéltünk, miközben raktuk a szekeret. Az illat ma is itt csücsül az orromban, a hajnali fény a szememben, nagyapám biztonságos jelenléte bennem. A lovak szaga, ma is imádom.
Délre már otthon is voltunk. Megebédeltünk és nagyapám a szemére húzta a kalapot, amely sosem esett le a fejéről, csak este, lábait felrakta a konyhaszékre és kettő másodperc alatt elaludt.
És most elszorul a torkom…egyszerre imádtam ezt az egészet, a nehéz fizikai munkát és egyszerre azt gondoltam, sokkal okosabb vagyok náluk. Kamasz létem megítélte őket, hiszen sokkal olvasottabb voltam náluk, sokat vitatkoztam velük. Nem értettem, miét nem olvasnak többet, mert persze nekem a könyv mindig a kezemben volt.
Elszorul a torkom, mert arra gondolok, a kamaszkor dolga a lázadás, a bölcskoré pedig az, hogy meglássam összefüggéseiben a tapasztalataimat. Meglássam a nagyszüleim, szüleim tapasztalatait és kihozzam belőle a legjobbat, legtöbbet.
Elszorul a torkom, mert hála van bennem. Ma már csak hála és mosoly.
Na de nem is erről akartam írni, hanem a REND-ről, ami a hétköznapjaink része. Hogyan tudjuk magunkévá tenni a belső rendet?
Sok képzésben, tanfolyamon vettem részt azért a tudásért, ami itt volt az orrom előtt, csak ezt a tudást szimbólumokban kaptam. Túl egyszerűek: a hétköznapi életből. Ennél sokkal magasztosabb síkokon szerettem volna járni, magas spiribiri mezőkön. Mert ott van ám az erkölcsi fölény.
Anyám, nagyanyáim néhány tanítása, a teljesség igénye nélkül:
Amiben lábat mosunk, abból nem eszünk. Vannak dolgok, amelyeket nem mosunk össze, mint ahogy a színest sem a fehérrel. Vannak és kell is legyenek határok. Mindennek meg van a rendeltetése és ezt elfogadom mert engem szolgál.
Ha elmész valakihez vendégségbe, vigyél magaddal törülközőt. Nem élek vissza azzal, hogy befogadsz. Nem kérek több energiát tőled, én is belefektetek. A higiéniáról is szól. A testnedveinket, a déenesünket nem cseréljük, vigyázunk rájuk, mert nem vagyunk olyan viszonyban.
Ha vendég jön tiszta ágyneműt húzunk. Ha elmegy kimossuk. Tértisztítás alapfokon…vagy magasfokon?
Ami az enyém, az az enyém, azért mindent megteszek. Felelősségvállalás és elköteleződés valami vagy valaki mellett. Nem a másik ember az enyém egy házasságban, hanem az a szándék, miszerint elköteleződtem melletted. Határok kijelölése.
Odaadom a gyermekeimnek, bennem már nem nő a pénz. Eljön az idő, amikor leveszem magamról a fókuszt és a jövőt, az élet folytonosságát támogatom. A szülő ad, a gyerek elfogad.
Ezt a lapítót (vágódeszkát) meghagyjuk süteményesnek, ezen nem vágunk hagymát. Nem keverjük össze a szezont a fazonnal, mert a sütemény hagymás lesz, a hagymás rántotta meg puding ízű. Határok kijelölése.
MOST van itt az ideje, most csináljuk. A májusi cseresznyét nem tudod decemberben leszedni a fáról. Mindennek meg van a maga ideje és az nem visszahozható, nem visszacsinálható, ami a Hét Kapu módszerének© alapja. Azt jelenti, ezen a fizikai síkon van idő. A szénát akkor kell összeszedni, a borsót akkor kell leszedni, amikor megérik. Se előtte, se utána.
Könnyű azt a várat megvédeni, amelyiket nem támadják. Ítélkezhetünk a hűtlen felett, ha engem senki nem akar elvinni. Könnyű magyarnak lenni, ahol nem akarnak románt csinálni belőled akaratod ellenére.
Szóval: keresd meg te is mi az a transzgenerációs nyereséged, ami itt van az orrod előtt és felismer(t)ed, és oszd meg velem, velünk.
Ilyen módon közelítjük meg a nagy spirituális tanításokat az Asszonyképzőben és a Hét Kapu módszerének© képzésein. A leghétköznapibb módon. Mert ami fennt, az lennt, ami bennt, az kinnt és ami a múlt, az a jelen és ami jelen az a jövő is.